2015. július 5., vasárnap

Csokis meggyes sütemény

Éppen érett a meggy, és jöttek a vendégek. Idő hiányában valami gyorsat, és egyszerűt szerettem volna, és természetesen ha már szezonja van, valami meggyeset. Nagyjából ez a süti története...
A körtés csokis sütit nagyon szeretjük, és már régóta tervezgetem, hogy más gyümölccsel készítem el. Gyors, és egyszerű, így megfelelt a kritériumoknak. Tejszínem ugyan nem volt, de se baj pótoltam tejjel. És tádá! Elkészült a mestermű, bár körtés társát nem tudta kenterbe verni, azért ízlett a vendégseregnek. :)
 A tetejére most nem csíkokat húztam a csokoládéval, hanem csak bevontam vele, igaz így egy kicsit több csokoládéra volt szükség. Ha már a csokoládénál tartunk... Észrevettétek, hogy a táblás csokoládék egy része 90 grammos?! A gyártók új (azért már nem is annyira új) heppje, hogy nem az árakat emelik, hanem az adagokat csökkentik. A dobozos sörök nagy része is már csak 4 dl, és már nem minden csomag papírzsepi 100-as. Érdemes tehát odafigyelni, és a kiló árát nézni a termékeknek, mert ha darabra nézzük nem biztos, hogy két azonos árú termékkel egyformán jól járunk...
csokis meggyes sütemény recept

Hozzávalók:
  • 120 g étcsokoládé 
  • 125 vaj
  • 250 g liszt
  • 4 csapott teáskanál sütőpor
  • 200 g cukor
  • 4 tojás
  • 1,25 dl tejszín (tej)
Tetejére:
  • kb. fél kiló magozott meggy
  • 130 g étcsokoládé
  • 1-2 teáskanál olaj 

  1. A tésztához a csokoládét vízfürdőben felolvasszuk, majd hozzáadjuk a vajat, és hagyjuk kihűlni.
  2.  A tojást a cukorral habosra verjük, majd hozzáadjuk a tejszínt is. A lisztet és a sütőport elvegyítjük, majd azt is hozzáadjuk. Végül alaposan összekeverjük a csokoládéval és vajjal. 
  3. A tésztát egy 30*40 kikent tepsibe öntjük. A körtéket a tésztára fektetjük, és 180 fokon fél óráig sütjük.
  4. A csokoládét felolvasszuk, majd 1-2 teáskanál olajat adunk hozzá. Eloszlatjuk vékonyan a tészta tetején, és hagyjuk, hogy megdermedjen. 

csokis meggyes sütemény recept

2015. április 5., vasárnap

Répatorta tekercs



Kellemes ünnepeket kívánok minden kedves olvasónak!
Ezt a répatorta tekercset, még gyorsan elkészíthetitek holnapra a locsolóknak. Gyors, mutatós, és NAGYON finom. J A sajtkrém-dió-répa kombó tavaly is nagyon bejött, így idén sem maradhat el, azonban kicsit más formába „öntve”.

répatorta tekercs recept

Hozzávalók:
  • 3 tojás
  • 130 g cukor
  • 2 ek. olaj
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 tk. sütőpor
  • 1 tk. fahéj
  • 1 tk gyömbér (opcionális)
  • 1 tk szerecsendió (opcionális)
  • 100 g liszt
  • 2 bögre reszelt répa (kb. 2 nagyobb répa)

Töltelék:
  • 250 g mascarpone
  • 100 g vajkrém
  • 6 ek. porcukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 3-4 ek. darált dió (opcionális)

répatorta

Elkészítés:
  1. A sütőt bemelegítjük 180 fokra.
  2. A tojásokat fehéredésig verjük, ekkor hozzáadjuk a cukrot, vanillin cukrot, olajat. A sütőport, fűszereket, sót, lisztet összekeverük, és a tojásos keverékhez adjuk. Végül hozzáforgatjuk a reszelt répát.
  3. Egy nagyobb tepsit kibélelünk sütőpapírral, eloszlatjuk a tésztát egyenletesen, és a meleg sütőbe 10-12 perc alatt készre sütjük.
  4. Egy tiszta konyharuhát némi porcukorral beszórjuk, a még forró piskótát ráfordítjuk, és a konyharuhába csavarjuk.  Hagyjuk teljesen kihűlni.
  5. A mascarponét, és vajkrémet a cukorral kicsit felhabosítjuk, majd hozzáadjuk a vanillin cukrot, végül pedig belekeverjük a darált diót.
  6. A kihűlt piskótát kicsavarjuk, megkenjük a töltelékkel, majd óvatosan visszacsavarjuk. A tetejét porcukorral meghintjük. 
    répatorta tekercs receptek

2015. március 1., vasárnap

Amerikai csokis keksz


amerikai csokis keksz

Hozzávalók:

  • 150 g vaj (vagy margarin)
  • 160 g cukor
  • 1 csomag vanílin cukor
  • 1 nagy tojás
  • 225 g liszt
  • fél teáskanál szódabikarbóna
  • csipet só
  • 200 g étcsokoládé


Elkészítés:

  1. A sütőt 190 fokra előmelegítjük. Egy gáztepsit sütőpapírral kibélelünk.
  2. A puha vajat a cukorral habosra keverjük. Hozzáadjuk a tojást, és a vaníliáscukrot. A lisztet a sütőporral, és szódabikrabónával összekeverjük, és azt is a masszához adjuk. 
  3. A csokoládét apróra vágjuk, és a tésztához adjuk. Kiskanálal kis halmokat rakunk a tepsire, úgy hogy elengendő távolságra legyenek egymástól, mert sütés közben le fognak lapulni.
  4. 8-10 percig sütjük. Akkor jó ha már kezd barnulni a széle, de a közepe még puha. Hagyjuk kihűlni a sütőpapíron.
amerikai csokis keksz

amerikai csokis keksz

2015. február 20., péntek

Minion torta

Még ősszel készült ez a torta a húgom születésnapjára. A Gru-ban szereplő, és azóta külön filmet is kiérdemlő, extrém cuki minion-t készítettem el tortában, mert a húgom (és én is!) nagyon szereti.
Olajos piskótából, barackos túrókrémből, és marcipánból áll a torta. Természetesen készíthetjük más töltelékkel, és a díszítés néhány mozzanatát is megoldhatjuk máshogy, ha valamit nem sikerült megszerezni.
Remélem inspirálodtok ebbők a tortából, és ti is meg tudtok lepni egy minion rajongót! :)

minion torta

Piskóta (Kiskukta-féle):
  • 200 g cukor+ 80 g a habba
  • 350 g liszt
  • 1,5 dl olaj
  • 1,5 dl tej
  • 4 tojás
  • 1 cs sütőpor
Pudingos túrókrém:
  • fél kg túró
  • 1 kis doboz tejföl
  • 1 vaníliáscukor
  • 5. ek cukor + 3 ek. a pudingba
  • 1 csomag vaníliás pudingpor
  • 4 dl tej
  • kb. 250 g apróra vágott barack (friss/konzerv)
Díszítés:
  • Marcipán (sárga, kék, fehér, és fekete. Én a feketét megvettem, de a sárgát és a kéket magam színeztem, mert így gazdaságosabb.
  • 3 bonbon (szemnek és gomboknak)
minion torta

Elkészítés:
  1. A tojásfehérjét cukorral kemény habbá kevertem. A tojássárgáját, cukrot, olajat, tejet összekevertem. Hozzáadtam a sütőporral elkevert lisztet, végül beleforgattam a habot. Egy piskótát sütöttem egy közepes méretű négyzet alakú tepsibe 175 fokon tűpróbáig sütöttem. Amikor kihűlt  lekerekítettem az oldalait és félbe vágtam (lehet hogy célszerűbb háromba). 
  2. A krémhez a pudingot a  tejjel, és 3 ek. cukorral elkészítettem. A túrót, tejfölt, vaníliáscukrot, cukrot összekevertem, és hozzáadtam a pudingot. Legvégül az apróra vágott barackot adtam hozzá.
  3. A krémmel megtöltöttem a tortát, és bevontam marcipánnal: a felső 2/3 sárgával, a maradék részt kékkel. A fehér részből lett a szeme, és a feketéből a haja, szemüvege, szája, és a nadrágjának a vonala. A bonbonokat használtam szemnek és gombnak.
minion torta

minion torta


2015. február 17., kedd

Túrós sajtos rúd

Sajtos rúd, bár én most négyzetekre formáztam őket. Nagyon egyszerű, gyorsan kész. Recept a nagymamámtól. :)

túrós sajtos rúd recept

Hozzávalók:

  • 25 dkg túró
  • 25 dkg margarin vagy vaj (szobahőmérsékleten)
  • 25 dkg liszt
  • fél evőkanál só


Tetejére:

  • 1 tojás
  • 15 dkg reszelt sajt


Elkészítés:

  1. A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, is hűtőbe tesszük, érdemes akár egy nappal előbb begyúrni, de legalább 1-2 óráig hagyjuk állni.
  2. Kinyújtjuk tojással megkenjük, sajtal megszórjuk, és 180 fokon kb. 15 perc alatt készre sütjük. 

2014. december 23., kedd

Gyors, sütés nélküli gasztroajándékok

Két nappal karácsony előtt általában az emberek el vannak havazva (sajnos nem szó szerint :( ) teendőkkel. Ilyenkor nem hátrány, ha az ajándékok elkészítése nem telik hosszú időbe...


mogyoróvajas fudge
Se sütni, sem főzni nem kell, 15 perc alatt összeállítható finomság. Az sem hátrány, hogy mindössze három hozzávaló szükséges: cukor, vaj, mogyoróvaj

diós bonbon
Fél óra alatt szintén összedobható, sütést nem igénylő finomság.

vajkaramellás szaloncukor
A hűtés, és a csokiba mártás miatt kissé több idő szükséges ezekhez a szaloncukrokhoz, de még a gyorsan elkészülő kategóriába sorolható.

kézműves csoki házilag
Szuper gyors, sokféle képpen variálható, és mutatós.

dió grillázs
Gyorsan megvan, és sokáig el is áll :)






Gasztroajándékok - csomagolás

Legyen az bonbon, keksz, cukorka, az ajándékot valamibe csomagolni kell. A legegyszerűbb, és legolcsóbb, ha magunk készítjük el a csomagolást is. Most összegyűjtöttem nektek pár ötletet.

Szuper kis házikókat készíthetünk, amelyet csokival, vagy cukorral lehet megtölteni.
instrukciók (angolul)    sablon

Akár egy papírpohárból is kíváló dobozocska vállhat.

Nagyon aranyos kis mikulásos dobozkákat készíthettek. Kattintsatok a linkre, és a jobb oldalon a download-ra.
Mikulásos Dobozka


Személyes kedvencem következik a kis karácsonyfácskák. Ha csinálok bonbonokat tutti ilyenbe teszem majd őket.





2014. december 21., vasárnap

Diós-mézes-narancsos muffin

Karácsonyi ízvilágú muffinok. Én a felére mogyorót tettem, mert elfogyott a dió.
mézes narancsos diós muffin

Hozzávalók (kb. 10-12 muffinhoz):


  • 85 g liszt
  • 1 teáskanál fahéj
  • 1 mokkáskanál szerecsendió
  • fél csomag sütőpor
  • 6 evőkanál vaj
  • 85 g cukor
  • 1 ek. méz
  • 1 narancs héja
  • 2 tojás
  • 40 g dió, apróra vágva
tetejére:
  • 50 g dió
  • 1 ek. fahéj
  • 1 narancs leve
  • 2 ek. méz
karácsonyi muffin recept


  1. A vajat a cukorral habosra keverjük. Adjuk hozzá a reszelt narancshéjat, és a mézet. Ezután keverjük hozzá a tojást egyessével. Végül a száraz alapanyagokat, a sütőport, lisztet, fahéjat, szerecsediót, és legeslegvégül a diót adjuk forgassuk hozzá.
  2. Muffinkapszlikba tesszük, és 190 fokon 20 perc alatt készre sütjük. 
  3. A mézet és a narancslevet, addig melegítjük, amíg a méz fel nem oldódik. Az apróra vágott diót összekeverjük a fahéjjal. A muffinok tetejét nyomkodjuk kicsit le egy kanállal, majd öntsünk rá egy kis mézes-narancsos szirupot, majd szórjuk meg a diós-fahéjjal.
narancsos diós mézes muffin







2014. december 15., hétfő

Gasztroajándék karácsonyra - kekszek

Ha szeretnéd valami saját készítésűvel meglepni szereteidet, ismerőseidet a keksz kíváló ötlet. Egyszerű, könnyen csomagolható, előre elkészíthető, és sokáig eláll, mindezek mellett nem is kerül sokba az elkészítése.
gasztroajándék receptek


gasztroajándékok karácsony
Ezek a kis mogyorós golyócskák például meglehetősen egyszerű, és költséghatékony ajándékok.

karácsonyi receptek
A csokis keksz a jolly joker. Általában minden van hozzá otthon, és ízlés szerint alakítgathatunk rajta. Egy kis dió, egy kis mazsola, egy kis fehércsoki, vagy bármi, ami eszünkbe jut.

karácsonyi gasztroajándék
A keserű csoki, és a marcipán rajongóinak (mint szerény személyem) tuttira bejövős dolog.

olcsó karácsonyi recept
Szuper olcsó, de mégis mutatós keksz. 

karácsonyi ajándék ötletek
A citromos kekszhez sem kell semmilyen különleges hozzávaló, azonban mégis egy nagyon izgalmas ízvilágú keksz a citromnak köszönhetően.

karácsonyi ajándék ötletek
Ha valami különlegeset szeretnék készíteni.

Csempészünk egy kis színt a szürke hétköznapokba ezzel a szívárvány színű keksszel. Idén én is tervezek hasonlót készíteni, de most mogyorós M&M-mel. 
Tényleg a brownie-hoz hasonlítanak ezek a kekszek.

karácsonyi gasztroajándék olcsón
Puha, egyszerű, és mennyei csokis kekszecskék, az egyik kedvencem a listáról. Ajánlom mindenkinek.

Olcsó karácsonyi recept
A csoki-imádóknak ez a keksz tökéletes, pedig csoki nincs is benne csak sok-sok kakaópor. Szintén egy olcsó, de nagyszerű recept.

karácsonyi ajándék ötletek házilag
Azoknak, akik esetleg a sósat részesítik előnyben az édessel szemben. Igen kiadós, ebből a receptből 35 db lesz.












2014. december 13., szombat

Gundel palacsinta

A gundel palacsinta nem egy könnyű, fogyokúrás desszert. Nagyon kiadós, szerintem fejenként egy palacsinta bőven elég, ezért is készült ilyen kis adag, de ha valakinek több palacsintára van szüksége, akkor nyugodtan duplázza/triplázza meg az adagot.

A sima palacsintánál jóval bonyorultabb az elkészítése, ezért nálunk sem készül minden nap, de egy-egy különleges alkalomra kiváló desszert.

gundel palacsinta recept

Kalla Kálmán receptje alapján

Hozzávalók: (4 db)

10 dkg liszt
1 dl tej
1 tojás
1 evőkanál olaj
kb. 1.5 dl szódavíz
egy csipet só
1 csomag vanlíliás cukor

Töltelék:

60 g darált dió
60 g dió apróra vágva
1 dl habtejszín
2 evőkanál rum
50 g cukor
1 teáskanál fahéj

Öntet:

50 g étcsokoládé
2 tojássárgája
1/2 bögre tej
2 ek. cukor
1 teáskanál kakaópor
1 ek. rum
gundel palacsinta recept

Elkészítés:

  1. A palacsintához a tojást, tejet, lisztet, olajat, sót és cukrot összekeverjük. Felöntjük annyi vízzel, hogy viszonylag híg masszát kapjunk. Kisütjük. (az első alá még kell olaj, de utána nem szükséges.)
    gundel palacsinta recept
  2. A habtejszínt a cukorral, rummal, fahéjjal felforraljuk, és hozzáadjuk a darált, valamint az apróra vágott diót. 
    gundel palacsinta recept
  3. A tölteléket négy palacsintán elosztjuk. A palacsinákat félbe, majd megint félbe hajtjuk. 
    gundel palacsinta recept
  4. A csokoládét vízgőz fölött a tejjel felolvasszuk, Vegyük le a gőzről, és addjuk hozzá a tojássárgáját, majd a többi hozzávalót is. Tegyük vissza, és melegítsük fel a szószt, azonban már nem szabad felforralni!
  5. Egy serpenyőben kevés vajat olasztunk, és átmelegítjük a palacsinákat. (Viszonylag sok idő, hogy a töltelék is jól átmelegedjen.)
  6. Csokoládészósszal tálaljuk. 
gundel palacsinta recept lépésről lépésre

gundel palacsinta recept lépésről lépésre

gundel palacsinta recept lépésről lépésre




Printfriendly

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...